Hm...

Legjobb volna mindig csöndben maradni. Mi is mondhatna ennél többet?

Mantra

Sajnálom. Szeretlek. Bocsáss meg. Köszönöm.

Ne dőlj hátra

Amikor azt érzem, jó az irány, vannak eredmények, örülök, hogy eddig eljutottam, és megállok egy töredék pillanatra, jól fejbe kólintanak.

Na jó, most csak kicsit koppintottak, de értem én, hogy nem szabad hátra dőlni, nem szabad megállni, hanem teljes figyelemmel kell fent lenni a kötélen.

Hát milyen kötéltáncos vagyok én?

Nem tudom

Csak azt tudom, hogy mit nem tudok.
Kezdetnek azért nem rossz.

Hagyaték

Olyan esetleges, hogy mi kerül "papírra".
Erős öncenzúra, önkényes válogatás.
Semmit nem mond, mégis elárul.
A szavak közötti szünet súg.
Digitális portré, online halhatatlanság.
Fiaimra hagyom összes kincsemet:
felhasználóneveimet, jelszavaimat.

Jelenlét

Nehéz megállni egy pillanatra, forog a kerék, még lendületben van.
El kéne menni messzire pár napra, titokban, elérhetetlenül, csöndben lenni, egyedül.


Vagy úgy "cselekedni", mint egy film: állóképek sorozata, a mozgás a folyamatból jön.
Minden pillanatban csak lenni, nem tenni: a lét folyamából legyen a cselekvés.

Jelen, jelen, jelen.

Mikor érem el?

Az van, hogy

már nem is tudom, mi van. Lehet, hogy épp ez a lényeg. Veszíts el minden viszonyítási pontot odakint, és akkor odabent kell keresned. Elég félelmetes.

Ítéletidő

Arra emlékeztet, hogy az a fontos, ami belül van.

Különben is: összesen volt 1100 forintom 4 és fél napra kajára, hát kirúgtam a hámból: van otthon még egy kiló félszáraz kenyér, pirítósnak jó lesz, juhé, vettem hozzá fél kiló májkrémet, egy csomag zöldhagymát, egy liter tejet a reggeli kávékhoz, és egy üveg akciós spanyol vörösbort, Tempranillot. Ja, hogy meleg kaja is legyen: egy fej új kelkáposztát, egy kiló újkrumplit - kelkáposztafőzeléknek: imádom, úgy csinálom, ahogy a nagymamám.

Á. írt egy könyvet (EBook-ot, hogy pontos legyek), angolul, és nagyon jó. Szenved évekig, azt hinni, sosem szedi tán teljesen össze magát, aztán vadul elkezd olvasni angolul, meg a neten tréningeket hallgatni. Aztán egyszer csak jön egy ötlet: talál egy önfejlesztő szoftvert, amit, ha reklámoz, kap jutalékot. Erre ír egy könyvet 3 nap alatt, a végén ajánlja a szoftvert, meg felrak cikket angol oldalakra, elfogadják expertnek, és csak nézek: csendben, a felszín alatt mennyi minden történt, ahogy a mag fejlődik a földben - öntözöd, gondozod, semmi látszatja, egyszer csak a legváratlanabb pillanatban kibújik, és egy csoda növény lesz belőle.


Egy két éve még én tolmácsoltam neki angolul, most meg már szebben ír, mint én.

Semmi sincsen hiába.

A megfogalmazhatatlan

Ilyen lehet a keresztrefeszítés.

Vége

Olyannak tűnt az élete, így, a székből hátradőlve nézve, mintha gyorsított filmet nézne - alig kivehető az egyes mozzanat: csak pereg, pereg, már követni sem lehet, nincs is vezérfonál? Épelméje őrtornyaiból figyelte, mégis teljesen összezavarodott. A rendezőt kereste, de nem lelte, és hirtelen felkiáltott: vége! Maradt volna még a székben hátradőlve, csukott szemmel, de egy örvény visszaszívta kétdimenzióba, és érezte, amint a szalag vele hirtelen letekeredik, és lehull a földre.

Stalker

Lebeg. No nem úgy, és nem azért, hanem csak mert nincs már viszonyítási pont, nincs talaj, nincs semmi, ami biztos, csak a bizonytalanság. Erre kell berendezkedni hát, és arra, hogy fix pontot találni csak belül lehet. Nem, nem az érzések és gondolatok ingoványában - annál sokkal beljebb. Csak odáig sosem akarunk leásni, mert át kell vágni az ingoványon. És még az is van, hogyha közben azzal is foglalkozunk, jól áll-e ez nekünk, és mit fognak szólni mások, azonnal megint kint találjuk magunkat. Fiatal koromban nagyon szerettem a Stalkert, és nem tudtam miért. Fokozatosan értettem meg, hogy a Zóna belül van, és a Stalker a lelkünk, és az a szoba, ahová igyekszünk, az szívünk legrejtettebb zuga, ahova eljutva tényleg, de tényleg teljesülnek a kívánságok. Ha odáig eljutunk, teremteni tudunk, bármit. És ott van a próba: mire használjuk ezt majd fel? Sokan ott buknak el. Azt hiszem, megnézem újra. Nem is emlékszem már, mikor láttam utoljára.

Pillanatkép

Mint a hímestojással, mindenkivel.
Persze magammal is.

Szívdobbanás ki-kihagy, nem tudni, mi végre.
Sérülékeny egyensúly, erő és béke.

Több csöndet kérek.

Csönd

Vannak gondolatok, amiket nem gondolunk, csak alászállnak néha, amikor üresek vagyunk.

Ők az igaziak.

Ezért szeretem a csöndet. Ezért írok, olvasok egyre kevesebbet.

Hószag

Mondtam én, hogy hószag van. Már esik is.

Let it be

Sokkal több csöndre volna szükségem.

Valódi egyedüllétre: olyan időre, amikor nem kattog az agyam, nincs máshol a figyelmem ezer szálon lekötve egyszerre, nem töröm megoldásokon a fejem.

Amikor jelen vagyok teljesen.

Amikor hagyom, hogy úgy legyen minden és mindenki, ahogy van.

Amikor hozzáférek a forráshoz, ami bennem van.

Üres bábúként hagyni, hogy a bennem lévő Nagy Rendező megelevenítsen.

Nézni a műsort: mire megy nélkülem?

Az lenne az igazi előadás.

Mert a Lelkem az igazi Mesterem.

Szem

Nem, én nem a szemedet nézem. A szemedben Téged.

Megmentős

Fogom vissza magam mától, jó lenne már egy kicsit magam is megmenteni, a világot meg mentse meg más.

Bérmunkában, valaki?

Hipotézis

Nem tudom, miért van az, hogy bár szeretek tiszta lenni, és a fürdést is élvezem, mégis, minden nap érthetetlenül kitolom az órát a fürdésig, amíg csak lehet. Mikor már meleg a víz is, a fürdő is, még akkor is minden "fontosat" megcsinálok előtte. "Csak még ezt", "csak még azt". Ugyanez van az otthonról való elindulással. Minnél később, ha lehet. Még megcsinálom "csak ezt", "csak azt", hogy még ne kelljen indulnom. Mindkét esetben, mintha vesztőhelyre kéne mennem. Mivel normális magyarázata nincsen, hát az jutott eszembe, hogy lehet, onnan ez az iszonyat, hogy előző életemben valami haláltáborban végeztem: ezért akaródzik oly nehezen fürdeni mennem, vagy otthonról el.

Erről meg az jutott eszembe, hogy igen remélem, hogy a fajgyűlölők egy-egy életükben majd cigánynak születnek, zsidónak, négernek.
Feltéve, ha addigra lesz még hova.

A tibeti jótanács

Milyen döbbenetes felfedezni azt, hogy egész életemben megfogadtam egy tanácsot, amit ma hallottam először.



"Közeledj ahhoz, amit visszataszítónak találsz, segíts, ha úgy érzed, az meghaladja erődet, és járj olyan helyekre, amelyek megijesztenek."

(egy tibeti tanítótól)

Minden ajándék

Amikor tegnap a kicsi dolgokról írtam, még nem tudtam, mi vár rám az éjjel. Az élet néha furcsa formában osztja az ajándékokat. A béke abból származik, hogy a vihart, a sötétet is, mindent, de mindent ajándéknak fogadunk el. Megszenteltnek. Így azzá is lesznek. Idővel.

A kicsi dolgok

Spenótot főztem bundáskenyérrel.
Fenséges volt, egyszerű, gyors - vetekedett bármelyik ínyencséggel.
Lehet: az egyszerűség az egyik legnagyobb titok.

Ma két dolgot is kaptam váratlanul. Alakul az élet.

A végén még taoista leszek.

Áttörés

Fordulópont volt. 18-án, a fél-születésnapomon.
Nem tudom mitől, nem tudom hogyan, de megtörtént.
Éppen ideje volt.

Figyelek nagyon.

Üdv-üzlet

A.-tól levél jött ma. Lelkesen ír: új magyar szabadalom van a szélenergiával kapcsolatban.

"Nem ér rámküldeni lehervasztó, kiábrándító, kijózanító, helyrepofozó, leforrázó, tényfeltáró maileket...legalább 24 óráig! Had' örüljek." Így írta alá: "Üdv-üzlettel: A."

Szeretem őt. Misszionárius alkat, üzletemberben is.

Együtt hiszünk abban, hogy lehet üzletet másként is csinálni. A profit szent, semmi más nem számít - mondja a kapitalizmus. Az eredményt tudjuk. De vagyunk már jópáran, akik hisszük: lehet profitot termelni úgy is, hogy nem adjuk fel alapvető értékeinket, és közben a közjót is szolgáljuk. Létezik etikus üzlet? Léteznie kell. Mert úgy akarjuk.

Négyszer építettem fel üzletet a nulláról, négyszer húzták ki alólam. Mégis, mindig újra bíztam. Javíthatatlan vagyok.

L. szerint nem nekem való az üzleti világ. Túl jó vagyok hozzá - így mondta, amikor a rendelő előtt összefutottunk. Az egyik üzletben munkatársak voltunk. Szerelőként ismertem meg. Feltűnt a rendőrségen, mikor sorba álltunk: ő volt az egyetlen mosolygós, barátságos ember. Megszólítottam, és addig békén nem hagytam, amíg a legtöbbet ki nem hozta magából. Üzletileg túl is szárnyallt, büszke voltam rá.

Kopasz, szemüveges, vagy tíz évvel idősebb, és egy fejjel alacsonyabb nálam. Ahogy kilépett a rendelő ajtaján, bicegett, és nevetve megkért, hadd karoljon belém, senki ne vegye észre már, hogy sántít, kísérjem el a Porsche cabriójáig. Régóta nem láttam már, meséltünk egymásnak. "Menj el ebből az országból, hagyj itt mindent, menj el délvidékre, társalkodónőnek. Nem neked való ez az üzleti élet. Túl jó vagy hozzá." Olyan szeretettel mondta, hogy sírtam.

És igen, lehet, hogy igaza van. Mégsem adom fel. Nem égetek föl magam mögött mindent, nem hagyok itt elintézetlen dolgokat. Pedig vágyom a tengerpartra, vágyom a nyugalomra, és elmenni jobb, mint itt beledögleni.

De talán bizonyíthatom még, hogy lehet etikusan is gazdaggá lenni.

Még itt is, már most is. Ma, Magyarországon.

Csökkentem az entrópiát

Bármennyire is igyekszem, növekszik.
Azt hiszem, egyedül nem fog menni.
Szólni kéne az Öregnek.